162. nap 2012. február 19. Úton Galápagos felé 8 nap. (7. teljes nap)
Hozzászólások száma: 0Semmi szél nincs, „olaj” a víz. Az előrejelzés is szélcsendet jelez. A könyv szerint is ezekben a hónapokban kevés, a szél errefelé. Motorozunk. Az áramlás már reggel is szembe jött. Ha nem motoroznánk, távolodnánk Galápagostól. A sziget San Cristobal, már látszik. Az északi partja mentén hajózunk. Azért választottuk, ezt az irányt, mert ott a térkép minket segítő 1,5 csomós áramlást jelzett, a szomorú valóság 2 csomós szembe áramlás. Olyan erős volt, hogy volt, hogy helyenként csak 2,5 csomóval tudtunk haladni. Először nem hittük el. Azt, hogy a műszerek tévednek-e, úgy ellenőrizhetjük, ha 1800-al elfordulunk, tehát pont vissza, akkor 6,5– 7,5 csomóval kellene haladnunk. Megtettük, mentünk is annyival.
Terveink szerint ma délután érkezünk Wreck Bay, Puerto Baquerizo Moreno, Isla San Cristobal, Galápagosra. A sziget mellett hajózva mindannyian óhatatlanul a tengeri állatvilágra figyelünk. A nyugodt vízen ugyanis kilométerekre meglátszik az állatok jelenléte. Délelőtt delfinek vadásztak, (halásztak) 100-as csapatokban szervezetten tőlünk 1 tengeri mérföldre. Nem elírás, egy kb. 2 focipálya területen olyan volt a víz, mint egy vízipóló meccsen. A különbség csak annyi, hogy itt élet-halálra megy a játék. Mindig a delfinek nyernek.
Egy teknős közvetlen mellettünk úszott. A rája is kiugrott a vízből, hogy megnézze az új jövevényeket. A cápának csak a fenyegető hátúszóját láttuk. A fókák a hajó mellé jöttek, kíváncsian dugták ki a fejüket. Mi ez? Madarak csapatostul halásztak. Van egy fajta, amelyik a vízen ül, a fejét a víz alá dugja, így keresi a halakat. Ezért viszont rendszerint későn vesz észre minket. Ilyenkor készülnek a legjobb fotók.
Végül is még sötétedés előtt befutottunk a védett öbölbe. De előtte fogadásokat kötöttünk arra, hány hajó lesz horgonyon. Ákos egyet, Timivel mi hármat, mondtunk, Szabolcs 5-10 közöttire fogadott. A valóság pedig 25 hajó. Igaz, a „World ARC” teljes mezőnye itt volt. Ez a földkerülő rally novemberben indult Las Palmas-ból, ott találkoztunk velük. Így volt néhány ismerős arc. A víz kristálytiszta, meleg, a fókák a hajó körül úszkálnak, a horgonyzóhely nyugodt. Egyszóval minden békés. Megérkezésünk után tisztálkodás, irány a part. Egy hete nem volt szárazföldön a lábunk. Menetidőnk 7 nap, 4 óra Las Perlas-ból. Ebből 42 óra motorozás. Ez 84 liter üzemanyag fogyasztást jelent. (Előtte összesen 136,5 l t fogyasztottunk, így össz. fogyasztásunk 220,5 l.) Tudom, ez sok, de nem volt más esélyünk ideérni, ha várunk csak messzebb kerülünk. Vacsorázó hely ajánlást, egy „önjelölt ügynöktől” kaptunk, aki a legkisebb angoltudás nélkül ajánlotta szolgáltatásait a bejelentkezés elintézésére. Nem őt választottuk. A vacsorázó hely, egy kifőzde volt. Tipikus helyi étterem, faszénen sütöttek mindent. Modern kifejezéssel „látványkonyha”. Autentikus hely volt, jó ár-érték aránnyal. A minőséget az jelezte, hogy nagyon olcsó volt.

