152. nap 2012. február 9. Panama City, La Playita horgonyzóhely

Hamar öt óra lett. Ákos szokás szerint levelezik. Thomassal irány a 20 kilométerre lévő reptér. Ez még itt is hajnalnak számít, a forgalom is ennek megfelelő. Thomastól búcsúztunk. Jó volt együtt hajózni. Mint rendhez szokott katona, ha a fedélzeten utasítást adtam neki (kérés formájában), megismételte, majd mikor elvégezte, szólt, hogy kész. Ha legközelebb hasonló szituáció volt, szólnom sem kellett. Remélem, találkozunk még vele. A városba visszafelé menet valamiért nem az egyébként fizetős autópályára kerültem, hanem a befelé vezető főútra. Itt három sávban igyekeztek az elővárosokból munkahelyükre jutni a helyiek. Nem volt igazán nagy dugó, mert a 2x2 sávos úton a kifelé menő belső sávot is megnyitották a befele menő forgalomnak. Érdekes közlekedési eszközök a hatvanas évek Amerikájából átmentett iskolabuszok. Ezek egyedi színekre festve, neonfényben úszva, karvastagságú, fejmagaság fölé hajlított kipufogójukból sötét füstöt eregetve szállítottak kicsiket és nagyokat. Az emberek rohangáltak az úton keresztbe. Volt gyalogátkelő is. Ott is álltak gyalogosok, de senki nem engedte át őket. Szégyelltem magam, de én sem mertem megállni, nehogy áttoljanak hátulról. A taxik dudáltak. Mindez még világosodás előtt. A nagy nézelődés közben a pirkadat első jeleinél el is tévedtem. Azt tudtam, majdnem a belvárosban vagyok, de hogy pontosan hol, arról fogalmam sem volt. Ilyenkor az ember az ösztöneire hagyatkozik, úgy megy. Az egyik kereszteződésben épp zöld volt balra. Szép, nyugodt fasornak látszott, arra mentem. A környék hirtelen megváltozott, régi, de jó karban lévő családi házak álltak a toronyházak között. A szemét eltűnt. Az emberek nyugodtabbnak látszottak. Az út pont egy szintén a felhőkarcolók között álló kis templomhoz vezetett. A templomból meleg fény áradt. A hat órás mise fényei. Hívogató volt. Rég voltam templomban. Még a mise elején jártak, nem késtem el nagyon. A templom belülről is gyönyörű volt. Máriát, az oltár fölött, a kis Jézussal ölében fiatal lánynak ábrázolták. A prédikációból egy szót sem értettem, de így is pontosan tudtam, miről beszél az idős pap. Itt értettem meg, miért kellett pont ott balra fordulnom. Miért volt az egész környék kedvesebb ebben az idegen városban, amelyben eddig semmi otthonosat nem találtam. Könnyek között imádkoztam az otthoniakért, és megköszönve az eddigieket, kértem segítséget utunk hátralévő részéhez. Mikor egymást köszöntöttük, majdhogynem mindenki köszöntött mindenkit, két padsorral arrébb ülök is odajöttek. (Odahaza csak a közvetlen melletted, előtted ülőket szoktuk köszönteni.) Ez jól esett. A jól ismert, mise utáni jóleső érzéssel, jöttem ki a templomból. Addigra kivilágosodott, a felkelő nap tükröződött a felhőkarcolókon. Szép reggel volt.
A ma reggeli levelezés így elmaradt, de megérte, délelőtt pótolom. Reggeli után meghúztam a hajócsavart hajtó tengelyen újra lötyögő cink anódot tartó két csavart. Immáron harmadszor, de most legalább Galapagosig jó lesz.
Majd elfelejtettem, tegnap vettünk Charlie's Charts of Polynesia, és The Pacific Crossing Guide könyveket (mindkettő kiváló könyv), valamint Galapagos térképet. Ezekkel már nyugodtan indulunk el. Még venni kell egy árapály táblázatot, és Tuamotu, és Társaság szigetek térképet. (Nem értem miért nem vettük meg tegnap.)
A többiek városnézőbe indultak. Kettőkor találkozunk a Wi-Fi kocsmában.
Délután a hajón a korábban vett steak-nek való húst sütöttük meg. Vacsora bélszín, zöldbabbal, közepesre sütve.