133. nap 2012. január 21. Indulás Santa Marta Columbia felé

Reggel zöldség, gyümölcs vásárlása, (ezt mindig az utolsó napra hagyjuk, minél tovább maradjon friss). A hajó alján a legutóbbi „szemlémkor” észrevettem, hogy a hajócsavar tengelyén lévő cink anód, amelyik saját elkorrodálásával, meggátolja a tengely korrózióját, meglazult, kotyog. Ezt már egyszer Grenadán rögzítettem, de újra mozog. A feladat, pont a hajó közepe alatt, két csavart meghúzni, úgy hogy egy imbusszal húzom, és egy csőkulccsal ellen tartok. Már tudjuk, milyen szerszámokra van szükségünk (imbusz 4-es, csőkulcs 8-as), de ezen ismeretek megszerzése belekerült néhány merülésbe. A kis palack nélkül nem lett volna esélyem ezt elvégezni. Rengeteget számít a rutin, a gyakorlat. Grenadán háromszor kellett tölteni a palackot, mire elkészültem, itt egy fél töltésből meglett. Még segítettünk a Norvégoknak a frissen beszerzett szélgenerátoruk fölszerelésében, megragasztottuk a defektes bicikligumit, és már indultunk is. Persze először kijelentkezés, széllel szemben a bejelentkezés helyszínére. Kifutásunkkor „szél atya” egy helyi viharral üdvözölt, 26-28 csomós szembeszél, sötét égbolt, trópusi eső. Végiggondoltunk csináltunk-e valami rosszat, amivel kiérdemeltük ezt a fogadtatást, de mire gondolataink végére értünk volna, a vihar elvonult, a nap kisütött, a deck tiszta volt. Az út Santa Martáig kb. 250 tengeri mérföld, jó közelítéssel 48 óra. Ezért választottuk a déli 12 órás indulást. Ha gyorsabbak vagyunk, legfeljebb reggel vagyunk ott, ha lassabbak, délután, de mindenképp világosban. Eredetileg nem terveztünk megállni Columbiában, de Panamáig az út majd 600 tengeri mérföld, ami testvérek között is 5 nap folyamatos menet. Hallottunk erről az új kikötőről, amelyik pont útba esik, (minimális, 5-10 tengeri mérföld kitérő) és sokkal kényelmesebb az út felénél pihenni egy napot. A kijelentkezés simán ment, aztán vitorlákat föl, a Tempest újra úton egy új cél felé. Gondoltam, ha már ilyen szép délutánunk van, pecázzunk. Tíz perc sem telt bele, gyönyörű, jó 2,5-3 kilós vörös tonhalat fogtunk. Ebből lesz ám a finom vacsora. Szójás pácban készítettük el, egész gyengén közepesre sütve, fejedelmi vacsoránk volt. Ilyenkor mindig szépen terített asztalnál, pólóban eszünk, így adjuk meg a tiszteletet a halnak.