132. nap 2012. január 20. Aruba
Hozzászólások száma: 0Miklós fiam ma 8 éves. Tamás hajnalban indult. Az általa itt töltött 2,5 hét pillanat alatt illant el. Ahogy láttam, nagyon tetszett neki a hajós élet, „rákattant” a hajózás szabadságára, szépségére, nem frusztrálták a nehézségei. Egyszóval jó kaland volt. Tamással mi 12 éves korunk óta ismerjük egymást, de még mindig tudtunk egymásnak újat mondani.
Ákossal újra ketten a hajón. Reggel összeállítottuk a teendők listáját. Mosoda, gázpalack csere, takarítás, bevásárlás, kikötőhely meghosszabbítás, levelezés, Panama átkelés intézés. (Ez külön fejezetet igényelne. Erre még ma visszatérek.) Pénzváltás, hogy csak a legfontosabbakat említsem.
Jól haladtunk. Mosoda, 30 USD-ért kettőnk, két és félheti szennyesét + az összes ágyneműt mossák. Itt azonban huncutok voltunk. Tegnap, mikor benéztem a mosodába, a hölgy elmondta, az árat nem súly alapján, hanem méret alapján számolják el. A szennyest szépen összehajtottuk, így került a kosárba. Délután kész. A bevásárlást a mosodához közeli szupermarketben intéztük. Jól jött a két bicikli. Mindent el tudtunk hozni egyszerre, pedig sok cuccunk volt. Pénzváltás terén azonban teljes a sikertelenség. (Hajósok a büdzséjük tervezésekor un. „town & country ratio” t használnak. Megkülönböztetnek városi, és városon kívüli napokat. A városi napok költsége sokkal nagyobb. Az utóbbi napokban, a nagy szigeteken, mi is „belefutottunk” néhány nem tervezett költségbe.) Váltás majd Columbiában. A gázpalackot a kikötői irodában cserélik, töltik. Hosszabbítás egy nappal ok.
Panama átkelés: 02. 06-ra tervezzük az átkelést, előzetes számításaink szerint kb. 1200-1300 USD az ára. Megkerestünk egy speditőr céget, akikről jókat olvastunk a net-en. Tőlük egy vicces ajánlatot kaptunk. További ügyintézés folyamatban.
Reggeli a hajón, utána levelezés, naplóírás.
Gázpalackokat (5 db. van, ebből 3 volt üres) a kikötő recepcióján kell leadni, onnan viszik el, és oda hozzák vissza. Mire azonban eddig eljutottunk fél három volt. A recepciós hölgy mondta, 3-ig van nyitva a gáztöltő. Ő ennyi idő alatt nem tudja elvitetni, holnap pedig szombat, rengetegen lesznek, úgyhogy vagy elviszem én taxival, vagy hétfőn 10-re meglesz. Viszont kedvesen segített taxit hívni. Ilyen drágán még nem töltöttünk palackot. (Remélem nem is fogunk.) Vacsora Taco Bell nevű gyorsétteremben. Ákos szereti, spanyol, mexikói ételei vannak. Vacsora utána a szomszédos Norvég hajó legénysége, két fiatal pár, jöttek át sörözni. Velük még Grenadán találkoztunk. Ugyanarra tartanak, mint mi. A Panama átkelést talán egy nappal korábbra tervezik nálunk. Jót beszélgettünk, hajózásról, életről, nehézségekről, szépségekről.

