129. nap 2012. január 17.Curacao

Mára sziget túrát terveztünk. Fölautóztunk Curacao északnyugati csücskén lévő Westpunkt-hoz, utána délre a szélvédett nyugati oldalon, megnéztük a méltán híres strandokat. A partokon tábla figyelmeztet a Lionfish, (oroszlánhal) jelenléte miatti veszélyre. Az oroszlánhal nem őshonos a Karib tengeren, az Atlanti óceánból került oda,(ide). A hátán lévő tüskék mérgezőek, emberre is veszélyesek. A hal válogatás nélkül megeszik minden útjába kerülő halat, amelyek nem tudnak védekezni ellene, mert nem látják. Azért tud láthatatlan maradni, mert csíkjai színét mindig a környezete színéhez igazítva lassan mozogva szinte teljesen beolvad környezetébe. Rendszerint búvárok fedezik föl. Nem szabad hozzá nyúlni, kötelező bejelenteni őket. Azért írtam le ilyen részletesen, mert az egyik legszebb strandon az emberek csak vágyakozva nézték a vizet, ahelyett hogy fürödtek volna. Oroszlánhalat láttak a közelben. Így mi is továbbálltunk. Beszereztük az Arubáról szükséges információkat, ki is nyomtattuk, vettünk egy részletes térképet is. Míg Ákos ellenőrizte a motort, (olaj, vízszűrő, ékszíj). Minden jól működik, rendben van. Én a fúrókagyló „helyzetet” derítettem föl. A vízvonal alatt kézzel végigsimítottam a hajót, ahol kagyló volt, ott mosogató szivaccsal letöröltem. Tapadástól függően a kevésbé érdes, vagy az érdes felével. A helyzet jobb, mint korábban gondoltam, kagylók csak azokon a részeken tapadtak meg, ahol az alga gátló a bedaruzáskor megsérült. (Ez elkerülhetetlen, mert a darunak valahol meg kell emelnie a hajót.) Olyan kevés volt belőlük, hogy az ujjamat is csak egy helyen vágták el. Délután Gergőt kivittem a partra. „Megörökölte” a bérelt autót. Ő adja le majd a reptéren. Naplemente előtt indultunk el, úgy hogy még világosban elérjük a nyílt vizet. Az utóbbi idők legszebb hajózása volt. Kellemes 15-18 csomós raum, a sziget takarása miatt kicsi hullámok, a vízbe szinte beleeső nap, a város fényeinek változása, és nem utolsó sorban Ákos-Tamás féle avokadókrém vacsora tették emlékezetessé az estét. A hajóforgalom viszont nagy volt, figyelni kellett. Volt három nagy hajó, amelyek nagyon lassan haladtak, még mi a magunk 6-7 csomójával is gyorsabbak voltunk náluk. Gondoltuk megvan, a pontos átkelési idejük Panamán nem akarnak előbb oda érni, ezért olyan lassúak. Az egyik 2 tengeri mérföldön belülre került, (még a radart is bekapcsoltuk), kicsit elbizonytalanodtam, el merjek menni előtte, vagy ejtsek be mögé? Hívtam rádión. „Sailing yacht Tempest calling cargo wessel. Can you hear me?” Semmi válasz. Másfél mérföld a távolság. Ha eddig gyorsabbak voltunk, ezután is azok leszünk, gondoltam, és nagy bátorsággal előztem meg a Venezuela partjai mellé telepített számos fúrótorony egyikét. Őrségváltáskor mosolyogva meséltem mindezt Ákosnak, aki következő váltáskor arról számolt be, hogy az egyik fúrótorony mégis utánunk eredt, sőt meg is előzött minket. Ez viszont egy hatalmas Cruise Ship volt.